Örömmel fogadjuk az érdeklődést szállodánk és éttermünk fejlődése iránt. Ezen az oldalunkon találják legújabb tervezett és korábban megvalósult fejlesztéseinket, beruházásainkat.
Az év elején felújítottuk utolsó olyan superior franciaágyas szobánkat, amely még manzárd ablakos volt. Új fürdőszobát, franciaerkélyt, és megújított designt kapott ez a szoba. Ezzel minden franciaágyas superior szobánkhoz tartozik vagy erkély, vagy franciaerkély. Néhány nagyobb méretű szobánkban nagyobbra cseréltük a televíziókat. Új széfeket és minibárokat vásárolunk, így várhatóan a 2. negyedév végére minden szobánkban számzáras széf és zajtalan mini hűtő várja majd vendégeinket. A szobákban kicseréltük a vállfákat. Xbox játékainkat lecseréltük modern PlayStation készülékekre, és a szobát is felfrissítettük, valamint karosszékeket is elhelyeztünk a szülőknek. Vásároltunk egy új, nagyteljesítményű dagasztógépet, amivel házi kenyereinket tudják kollégáink dagasztani. Teraszunk esőtől nem védett asztalainál a padokat kényelmes, UV álló karosszékekre cseréljük. 2024 második felére tervezzük a honlapunk megújítását, illetve folytatjuk a leendő rendezvénytermünk kialakítását is, melynek tervezett átadása 2025.
Ebben az évben folytattuk szobáink komfortosabbá tételét, így új ágybetéteket vásároltunk. Két superior 1+1 ágyas, erkélyes szobánkat átalakítottuk franciaágyas szobákká. Egyik superior háromágyas, és egyik superior négyágyas szobánkat pedig teljesen felújítottuk: ezekben a szobákban új fürdőszoba, franciaerkély és megújult design várja vendégeinket. Befejeztük szobáinkban a mini hűtők konnektorainak átalakítását. Ezentúl vendégeink tudják majd bekapcsolni a mini hűtőket, és ezzel az üres szobákban, illetve a hűtőt nem használó vendégeinknél jelentős energiamegtakarítást tudunk majd elérni. Szabadtéri élménymedencénkben tavaly nyár folyamán a csempék egy része levált, ezt csak ideiglenesen tudtuk javítani, idén nyárra a belső ülőfelületet újra szigeteltük és csempéztük. Szobáink hűtését és fűtését nagy teljesítményű gépek végzik, ezek közül cseréltük le az egyiket, mintegy 10 millió Ft-os beruházás keretében. A parkolót határoló falakat, kerítéseket újrafestettük, és védelmet építettünk a napelemek inverterei köré. Év végére megújítottuk a Gerendás Terem és a Türkiz Terem légkezelését /hűtés, fűtés, friss levegő befújás/ is, mintegy 8 millió Ft-os beruházás keretében. Konditermünkbe új futópadot vásároltunk, konyhánkban pedig lecseréltük a fehérmosogatógépet. Vásároltunk néhány új eszközt a büfésztalos reggelinkhez, és új design tányérokat is az a'la carte étkezéshez. Valamennyi idei beruházásunkat önerőből valósítottuk meg.
Az új beltéri wellness részlegünk mellé létrehoztunk egy szabadtéri pihenőt. Elkészült új mosdócsoportunk is, amely könnyen megközelíthető a reggelizőteremből, a teraszról és az épülő új rendezvényteremből is. Kerékpáros vendégeink részére kialakítottunk egy zárt tárolót a parkolónk területén, illetve az étterembe kerékpárral érkezők számára is fedett kerékpártárolót hoztunk létre. Mosókonyhánkban új ipari mángorlógép, konyhánkon egy 10 tálcás Rational kombisütő segíti kollégáink munkáját, szobaasszonyaink pedig kárpittisztító gépet kaptak. Energiatakarékossági szempontok miatt lecseréltük a fehér szalon és a türkiz terem asztallapjait, így a mosodai áram- és vízfogyasztásunkat tudjuk csökkenteni. Legnagyobb beruházásunk is egy energetikai fejlesztés volt: 307 db napelemet telepítettünk a tetőfelületeinkre. Terveink szerint ezzel áramfogysztásunk kb. 20 %-t fogjuk kiváltani. A több mint 40 M Ft + Áfa értékű beruházáshoz 12 M Ft pályázati forrást nyertünk.
A koronavírus miatti ismételt kényszerszünetet kihasználva elkezdtük a beltéri wellness részlegünk teljeskörű felújítását és átalakítását. Az úszómedencéből meleg vizes élménymedencét alakítottunk ki. A medencetérben egy nagyobb jakuzzit, nagyobb finn szaunát építettünk, és több pihenőhelyet hoztunk létre. Emellett egy Privát páros pihenőszobát is kialakítottunk, amely saját jakuzzival rendelkezik. Mivel a wellness alapterületét csak az iroda rovására tudtuk növelni, így - feláldozva egy szobánkat- elköltöztettük a korábbi irodánkat. Befejeztük a 2020-ban elkezdett informatikai fejlesztésünket. Tavasszal tetőfelületeink 70 %-t újrazsindelyeztük, ezzel előkészítettük a felületet arra, hogy a közeljövőben napelemeket tudjunk a tetőkre rakni. A teraszon az árnyékoló napernyőre új ponyvát és új motort vásároltunk. Három szobánkhoz sikerült erkélyt építenünk, és az elnöki szoba is új, nagyobb erkélyt kapott. Minden szobánkban végeztünk kisebb-nagyobb felújításokat: a fürdőszobákban világítást korszerűsítettünk, festettünk, szúnyoghálókat, rolókat, telefonokat cseréltünk. Szobáink egy részébe új ágybetéteket készíttettünk. Az összes folyosó falát és álmennyezetét újrafestettük. Megkezdtük egy új, kettéválasztható rendezvényterem kialakítását is, ahol a későbbiekben konferenciákat tudunk majd tartani, illetve a játékterem is itt kap majd helyet. Bár kértünk anyagi támogatást a Magyar Turisztikai Ügynökségtől a beruházásokhoz, sajnos nekünk ez most sem sikerült, így minden beruházást banki hitelből illetve önerőből végeztünk.
Tovább folytattuk a második emeleti szobák teljeskörű felújítását, két szobával végeztünk az év elején. Vendégeink számára láthatatlan területen, a gazdasági részeken végeztünk nagyobb átalakítást: új öltözőket és raktárakat alakítottunk ki. A koronavírus miatti tavaszi üzemszünet alatt kifestettük a Gerendás termet, így 22 év után a narancs színű terem pasztell kék árnyalatot kapott. Beépítettük a teremben a két tér közötti ablaknyílást is, ide egy borbemutató vitrint készítettünk. A szerverszobánk átalakítását is megkezdtük: a megnövekedett elektronikus ügyintézés miatt nagyobb teljesítményű szervert vásároltunk, és optikai kábeleket vezettünk el a számítógépek között.
Az év elején elkészültek az új, mobil reggeliztető bútoraink, így nagyobb létszámot is kényelmesebben tudunk reggeliztetni. A reggeliztető termek asztalainak lapjait is lecseréltük. A második emeleti, 1+1 ágyas classic szobáink közül négy szobát újítottunk fel teljeskörűen: új, épített zuhanykabinos fürdőszobák készültek. Elektromos redőnnyel és szúnyoghálóval felszerelt, hangszigetelt tetőtéri ablakok, és új fain coilok kerültek beépítésre. Emellett folytattuk a szobákban a minibárok cseréjét. Elkészült a második épített mélyhűtőkamránk. Decemberben a konyhára vásároltunk egy nagy teljesítményű vákumozó gépet. A kültéri gyermekmedencénk új, műanyag burkolatot kapott. A recepción elkészült a szélfogó. Decemberre felújítottuk a parkolónk világítását és a falakat is újrafestettük.
Ebben az évben a legnagyobb beruházásunk a régi Fedett terasz teljes felújítása, és egyben a Gerendás teremmel való összenyitása volt. Az ősz folyamán több héten keresztül teljeskörű villanyszerelési, fűtésszerelési és hőszigetelési munkálatok folytak. Beépítettünk fénycsöveket, új nyílászárókat és padlóburkolatot kapott a terem, megszüntettük a küszöböket és végre megoldottuk a klimatizálást is. A terembe modern rendezvénytechnikai berendezéseket: beépített projektort, és vetítővásznat is vásároltunk. Emellett sok kisebb felújítást végeztünk a szállodai fürdőszobákban: zuhanykabinokat, wc-ket, kapaszkodókat és szappanadagolókat cseréltünk. Néhány szobába új ablakot építettünk be, és parkettát is cseréltünk. Az irodai és recepciós munkát segítendő vásároltunk néhány új számítógépet, és lecseréltük szállodai foglalási szoftverünket is. Építtettünk egy új mélyhűtőkamrát, és kicseréltük a beltéri uszodánk páraelszívóit. Folytattuk a környezettudatos programunkat: ősztől már szállodai vendégeink is szelektíven helyezhetik el a szemetet a folyosókon és a recepció mellett elhelyezett szelektív gyűjtőkben.
Év elején új hangszigetelést kapott a dohányzóterasz melletti szobánk. A fehér szalon fűtését bővítettük, majd néhány classic szobában cseréltünk zuhanykabint. A szezon kezdetére a kültéri medencéink vízkezelésére költöttünk egy jelentősebb összeget. Tavasszal új felnőtt kerékpárokat vásároltunk. Gyermeknapra felújítottuk gyerekjátszó sarkunkat: vidámabb színeket, nagyobb fényt terveztünk kis vendégeink örömére. A kiskamaszokra, és játékos kedvű felnőttekre is gondoltunk: pingpongtermünkbe profi csocsóasztalt, darts-ot, és asztali hokit szereztünk be. Erkélyes szobáinkba és emeleti kültéri dohányzóinkba új kültéri asztalokat és székeket vásároltunk. Mosókonyhánk új ipari mosógéppel gazdagodott a nyáron. Elkészült korszerű szeméttárolónk is, valamint a hátsó kerítést, lábazatot festettük le. Az ősz folyamán új hőszigetelést és új ablakokat kapott a fehér szalon, valamint több lépcsőben felújítottuk egyik termünket: új villanyvezetékezés, nagyobb fény, és új színek a falakon: a zöld szalonból Türkiz terem lett.
Az első negyedévben egy nagyobb beruházást hajtottunk végre: bővítettük a televíziós csatornáink választékát, illetve megoldottuk a HD minőségű adások vételét. A tervezett rendezvényterem helyén ideiglenesen pingpongszobát alakítottunk ki. Az étteremi munkákat új pohármosó gép segíti, szakácsaink pedig új sokkoló hűtőt és egy új Kitchenaid mixert használhatnak. Az év végére egy többmillió forintos beruházással növeltük a konyhai elszívóink teljesítményét, majd az elszívócső szigetelését végeztettük el.
Az év elején olyan fejlesztéseket hajtottunk végre, amelyek vendégeink számára nem annyira látványosak, de működésünk szempontjából elengedhetetlenek. Felújítottuk a hotel vízkezelő rendszerét, ősz végére pedig a kazánházunkban fejeztünk be egy nagyobb beruházást. Éttermünk új evőeszközkészletet kapott. Novemberben a hotel fő lépcsőházát, és a lift előtti emeleti részeket szőnyegeztük újra. WIFI hálózatunkat is fejlesztettük, elkészült az új, okostelefonon is elérhető weboldalunk, valamint újrafestettük és megszüntettük a maradék dohányzó szobáinkat: 2016-ra így a hotel valamennyi helyisége füstmentessé vált. December végére az összes szobánkban lecseréltük a régi tévékészülékeket lapostelevízióra. Valamennyi beruházásunkat önerőből végeztük.
Hosszas engedélyeztetési folyamat után végre átadhattuk a sokak által várt liftünket. Legrégebbi szobáinkat átalakítva létrehoztunk 5 db kétlégterű családi szobát, valamint új burkolatot és megújult bútorokat kapott teraszunk. Októberben beltéri wellness részlegünk esett át egy jelentősebb karbantartáson és „felfrissülésen”, ezen kívül megnyitottuk Xbox szobánkat, hogy újabb lehetőséget kínáljunk a gyermekeknek és a játékos kedvű felnőtteknek a szabadidő eltöltésére.