Foglalás/Ajánlatkérés

Kirándulási lehetőségek Székesfehérváron, és környékén

  • Székesfehérvár, Sóstói tanösvény
    A székesfehérvári Sóstó és környéke közkedvelt pihenő terület. Kellemes kirándulós program lehet családoknak, pároknak. Szállodánktól a tanösvény mindössze néhány percre található, a hotel előtti kerékpárút vezet a tanösvény bejáratáig. Recepciónkon kerékpárok, és távcső ingyenesen kölcsönözhetőek.
  • Várpark- Dinnyés: Alekszi Zoltán, a Várpark megalkotója
    "2012 februárjában kezdtem el komolyabban foglalkozni a Várpark megvalósításának gondolatával. Hosszú előkészítő munka előzte meg, mely magában foglalta a történelmi anyagok felkutatását, a megfelelő helyszín kiválasztását, a kivitelezés megtervezését. A célom az volt, hogy középkori magyar várakat mutassak be, egyedülálló módon. Az egyediségük abban rejlik, hogy az épületek eredeti anyagukból készültek, fából és kőből, a legvalósághűbb megjelenés érdekében. 18 vár készült el, eredeti tájolással. A várakat egy sétány övezi, mely Nagy-Magyarország formáját ölti magára, így a várak eredeti helyükön körbejárhatók. A sétányt emlékoszlopok övezik, melyek mindegyike 1-1 magyar királynak, kormányzónak, fejedelemnek állít emléket. A dinnyési Hagyományőrző Központtól néhány lépésnyire, saját udvaromon építettem fel a kuriózumnak szánt látványosságot. A makettek minden korosztály számára élményt jelenthetnek, a tárlatvezetés lehetőséget ad a történelmi ismeretek elmélyítésére."
    Részletetek: www.varpark.hu
  • Agárdi pálinkafőzde
    A pálinkafőzde Agárdon, a Steiner- tanyán található, közvetlenül a gyümölcsöskertek és az Agárdi termálfürdő szomszédságában. A pálinkafőzde 2002-ben épült zöldmezős beruházásként, majd később a Látogatócentrum is megnyitotta kaput, ahol palackos pálinkák teljes választékával, kóstolóprogramokkal várják a látogatókat.
    Részletek: www.agardi.hu
  • Agárdi Rönkvár
    Az agárdi Rönkvár az Egri vár kicsinyített mása, Gárdonyi Géza szülőháza mellett épült meg Agárdpusztán. Nyitva tartás: (április 1-től október 31-ig) hétfő kivételével naponta 10-től 18 óráig. November 1-től pénteken 14-től 18 óráig, szombaton 10-től 18 óráig.
  • Agárdi termálfürdő
    Az egyedülálló természeti környezetben elhelyezkedő fürdő egész évben várja a gyógyulást, regenerálódást kereső vendégeket és a kikapcsolódni vágyó családokat.
    Részletek: www.agarditermal.hu
  • Gárdonyi Géza emlékház Agárd/Gárdony
    A Gárdonyi Géza emlékház a Fejér megyei Gárdony Agárd-pusztai városrészében található, Gárdonyi Géza szülőházában berendezett múzeum. Az egri emlékmúzeum mellett az ország második legjelentősebb Gárdonyi emlékhelye.
    A múzeum nyitva tartása: május 1.- szeptember 30. hétfő kivételével minden nap 10.00-18.00 óráig.
  • Pákozdi ingókövek
    A Pákozdi ingókövek a Duna–Ipoly Nemzeti Park kezelésében álló, 44 hektáros természetvédelmi terület a Velencei-hegységben, Pákozdtól északra. Az 1951 óta védelem alatt álló, 200–250 méteres tengerszint feletti magasságban húzódó dombos területet Magyarországon egyedülálló földfelszíni alakzatok, az ún. ingókövek elszórt csoportjai tagolják.
  • Katonai emlékpark, Pákozd
    Pákozdon, a Mészeg- hegyen kialakított több hektáros területen Európai Uniós támogatással épült, a hadtörténelmünket az 1848-as eseményektől napjainkig bemutató emlékpark, melynek szolgáltatásait különböző korosztályoknak szóló, honvédelmi, hadtörténelmi programok, vetélkedők, akadályversenyek teszik teljesebbé.
    Részletek: www.kempp.hu
  • Velencei- tó körüli kerékpárút
    A Velencei-tó körül végig kijelölt kerékpárút található. Négy óra alatt kényelmesen körbe lehet érni, még egy fagyi-program beiktatásával is. Nem kell hozzá különösebb edzettség, szinte végig sík terepen lehet tekerni. Kicsiknek-nagyoknak, pároknak, barátoknak különösen ajánljuk! Szállodánkban ingyenes bérelhető kerékpár.
  • Thury- vár –Várpalota
    A várpalotai Thury-vár változatos kiállításai közt bárki talál kedvére valót életkorra, és érdeklődési körre való tekintet nélkül. Bátran ajánljuk fiataloknak, időseknek, családoknak, barátoknak, lelkes történelem kedvelőknek, de azoknak is, akik eddig még nem tapasztalták meg, hogy mennyi mindent tanulhatunk közös múltunkból, évszázados hagyományainkból!
  • Csókakői vár
    Székesfehérvártól északnyugatra, a Vértes hegység szélén, 479 m tengerszint feletti magasságon, egy sziklaplatón épült vár. Stratégiailag kedvező fekvésű, mivel a mai 81-es út elődjét, a Gaja- patak völgyében haladó utat ellenőrizte. Ez az út volt az, amit a tihanyi alapítólevélben „hadút” - ként említettek. A vár gyönyörű helyen fekszik, a kilátás csodálatos, a csókakői várbarátok folyamatosan gondozzák és építik a várat.

Kiemelt ajánlataink

Különleges ajánlataink


Tekintse meg aktuális finomságainkat!

Részletek